Hírek| Országos Bajnokság 2011 | | Szokásához híven, a Finn osztály idén is más helyszínen rendezte meg sorrendben az 55. Magyar Bajnokságát, ezúttal Balatonkenesén, a Marina Port kikötőben.
Ez a helyszín nem kishajós eseményeiről ismert, így a sólyák tekintetében volt némi kifogása a csapatnak, de a közösségi hajó kihúzások a meredek sólyán megoldották a helyzetet.
A verseny főrendezője Dávid Juli volt, stábja főleg hölgyekből állt. Idén először két motorosból figyeltek a "csalóleső" zsűritagok, ezzel is nagyot lépett előre az osztály! Azért is, mert az indulók létszáma messze meghaladta bármely olimpiai osztály résztvevőinek számát, egy híján félszáz versenyző sorakozott fel! A negyvenkilenc hajó szép látványt nyújtott az érdeklődőknek a vízen. Sajnos volt pár hiányzó, velük jóval 50 felett lehettünk volna.
A verseny 4 nap alatt került lebonyolításra. Csütörtökön parti halasztással indult a megnyitó után a nap, így mindenki tökéletesíthette a hajóját, eszmét cserélhetett a másikkal. Délután fél 3-kor éledezett valami, kimentünk rajtoltunk. A szél elfordult a nyugatiból északira, futam törölve. Pálya átrakás, majd rajt. Nem volt egyperces szabály, ezt ügyesen ki lehetett használni a rajtoknál. Friss, 5-8 csomós szélben kezdtünk, majd a szél gyengült a futam végére. Szilvássy Attila magabiztosan nyert, a másik olimpikon Székely Tonyó előtt, harmadik helyen Pallay Tibor tolta be a kölcsönhajót.
A szél megmaradt, hol erősebb, hol gyengébb volt. Az első bójához Pál Gaszton, Beliczay Márton és Pallay Tibor értek fel, de hátszélben Szilvássy Attila állt az élre, és megnyerte a második futamot is. Második helyre Haidekker Péter érkezett, Pál Gasztonnak jutott a harmadik hely. Összetettben vezetett Szilvássy, Haidekker Péter és Pallay Tibor előtt. Este a kenesei Katica pékség látta vendégül a csapatot, pálinka és kenyérlángos formájában. Már akinek nem kellett vezetnie.
Péntekre írtak is szelet, ennek megfelelően kilencre írták ki a rajtot. Ez korai kelést kívánt, hideg, párás reggellel. Friss északi, 5-6 csomós szélben kezdtük az első futamot. A szél az első kreuzban elfordult balra, Beliczay Marci jól használta ki a kínálkozó lehetőséget, és behúzta a futamot. Az addig halovány Huszár Géza lett a második, és a legjobb junior Pajor Szabolcs jött be harmadiknak, akinek a jelek szerint ez az utolsó finnes versenye. Kár lenne érte!
A második futamra erősödött a szél, a második hátszélre felkerült a "free pumpingot" jelző Oscar zászló. Az idősebbeknek nem kedvezett a jelenség, de az osztály szabályai már így rendelkeznek, el kell fogadnunk. Pál Gaszton ennek megfelelően legyűrte Szilvássyt és futott be az első helyen. Harmadik helyen jött Beliczay, akinek kifejezetten feküdt a szabad pumpálás.
A harmadik futamban a markáns pörgést kihasználva szoros csatában Pallay, Szilvássy, Ainslie volt a sorrend. Ez nem nem változott egészen az utolsó hátszélig, ahol Pallus vezető helyen egy tecnikai malőr miatt felborult, és kiállni kényszerült a futamból. Pál Gaszton nagy hajrával megnyerte a futamot, Szilvássy és Ainslie előtt. A rendezőség úgy döntött, szerintem helyesen, hogy nem tart negyedik futamot ezen a napon, hiszen a mezőny egyre jobban széthúzódott már az utolsó futamon. Összetettben Szilvássy, Pál Gaszton, Beliczay Márton, Székely Antal volt az első négy sorrendje.
Hamar partot értünk, így páran dolgozni indultak, van aki iszapot mosott az árbocából, és egy csapat nekiesett a Solymosi Imre által hozott birka feldolgozásának. Bartos Zoli, Stadler Csabi, Tónyó és Kerti Géza voltak a főkolomposok. Estére egy nagyon finom pörköltet főztek belőle, ami mellé fogyott a finom bor és a pálinka, persze csak a sör mellett.
Szombaton 10-re volt kiírva a rajt, de nem volt számottevő szél, egészen délutánig. Ekkor egy délnyugati kezdett lengedezni, kimentünk a vízre, pályarakás, majd rajt. Az járt jól, aki a bal oldalt választotta, így Németh Örs érte el leggyorsabban a jelet Pallus előtt, harmadik helyre Jung József ért fel. Hátszélben Pallus az élre állt, és végig tartva vezető pozícióját futott be az első helyen, jelezve, hogy túlvan a tegnapi boruláson. Beliczay Márton felásta magát egy jó második kreuzzal a második helyre. Ian Ainslie ismét harmadiknak futott be. Említést érdemel, hogy Farkas József, aki Grand Masters kategóriában versenyez az igen előkelő 6.! helyen futott be, és Stadler Csaba, aki a korábbi tizedik helye mellé most gyűjtött egy 9. helyet is! Ők azok, akik rengeteget fejlődtek az elmúlt két esztendő alatt. Szilvássy 22. helyen futott be, de eddigi ragyogó futamai mellett ez lett a kiseője. Második helyen Beliczay északázott, Pál Gaszton és Pallay Tibor előtt. Ian Ainslie, aki immáron magyarként versenyez, feljött az ötödik helyre. A szociális rendezvény ezúttal a KMPVSE fogadása volt, mely a sátorban került megrendezésre. Jól tartottak bennünket!
Utolsó nap megint 9-re volt kiírva a rajt, de sokan nem vették ezt komolyan. Kávézás, reggelizés folyt még akkor is, amikor a rendezőhajó már elhagyta a kikötőt. Aki időben elindult, bőven kiírt a rajt területére, és a fél órás halasztás alatt még jót is vitorlázhatott. Sokan nem érték el a rajtot sem. Beliczay Marci esélyt sem hagyva nyerte a futamot, Szilva második helyével tovább biztosította vezető helyét. Székely Tonyó harmadik helyével visszaelőzte Iant, és megközelítette a futamra ki nem érő Gasztont. Pallus 6. helyével fellépett a harmadik pozícióba, de feljebb már nem jöhetett. A szél viszont elállt, pedig nagy párharc lehetett volna az első két helyezett között.
Szilvássy Attila negyvenhat évesen Magyar Bajnok lett 2011-ben, ami remek teljesítmény! Ha előre lehetett volna fogadni a versenyre, én rá voksoltam volna. Sebessége, hajója rendben van, évtizedes rutinja is mellette szólt. Beliczay Márton ezüstje szépen csillog, végre a bajnokságon is kijött neki a lépés. Kölcsön hajóval indult, hiszen az övé már Ausztrália felé tart a kvalifikációs VB helyszínére. Pallus, azaz a saját teljesítményem meglepetés számomra. Idén alig ültem hajóban, 3 nap a bajnokság előtt, és a hajómmal az ezüstérmes vitorlázott, így a Pay'r Egon által felkínált hajóval indultam, amiért ezúttal is köszönet jár neki! Ha nincs az a borulás... De ugye a "ha"-val kezdődő mondatoknak a sportban nincs értelme. Pál Gaszton is kölcsönhajóval ment, de nem volt sebességi hátránya, sőt! Negyedik helye mindenképpen csalódás a tavalyi bajnoki címe után, és az is, hogy a díjkiosztón nem vett részt, nem tisztelte meg sporttársait.
Mindent egybevéve az osztály megmutatta erejét a 49 indulóval, régen voltunk ennyien. Jövőre Agárdon találkozunk, szeptember hónap közepén!
Pallay Tibor |
| | | | | Finn Masters Európa Kupa Tihany | | A verseny ötlete Antal Gábortól származott, így nem véletlenül a fő támogató a Patafinn volt.
Ezzel részben „pénzdíjas” is lett a rendezvény. A napi összesítések 1-3. helyezettje 1000-250 eurós Patafinn bónuszban részesültek. A rendezés végleges elhatározása és annak módja az idei toszkánai maszter VB utánra esett. Nehéz volt a nemzetközi versenynaptárba időpontot találni és sok külföldi finnesnek már nem maradt szabad ideje. A nemzetközi maszter elnök passzátszele is kicsit szembevágott, de ez egy külön történet, hagyjuk.
A verseny hírverésére rendezett magyar est a VB-n nagyon jól sikerült, még a passzátszélben részes holland Henk „barátunk” sem volt rest ott megszédülni. De hát a mai vitorlások már képesek a széllel szemben is vitorlázni, így idén megtettük a cirkálás első szakaszát, egy rövidebb csapás formájában, de jövőre a másik slágot már lényegesen pozitívabbnak gondoljuk, értsd a külföldi szereplők számát.
Idén 39-en voltunk és az évek során ezt 100 körüli létszámú stabil versenyé szeretnénk felfejleszteni. Ez egy tavaszi VB mellett, jó őszi lehetőség, illetve, aki keletről nem akar 2400 km-t utazni Walesbe, közelebb is talál maszterként neki való nemzetközi versenyt. Az sem biztos, hogy minden maszter szereti, ha a szélerősség magasabb Bf, mint ahány fok C a víz.
Többen fáradoztunk azon, hogy a VB rendezéssel kapcsolatos negatív élmények, itt éppen fordítva legyenek. Ezen szándékunkra az időjárás is ránk mosolygott. 7 futamot sikerült rendezni meleg nyárias körülmények között. A Tihanyi Hajós Egylet fiatalos csapatának, számos lelkes támogatóval kiegészülve sikerült az erőlködés látszata nélkül egy jó hangulatú könnyed, de profi versenyt rendezni. Jutott erő a hazai étel, ital és népművészeti értékek bemutatására is. Itt senkinek nem lehetett a verseny kapcsán a „jól lehúztak” érzése. Némi üröm az örömben, hogy magyar versenyző nem került az első három közé, bár a győztes Ainslie, a három éves magyar klubtagságával, akár már hivatalos magyar bajnok is lehetne. A bolgár Kopanov mint mindig, most is megmutatta tudását. Én mindig látom valahol a dobogón. A 2. helyezet litván Rymonis sem első alkalommal ölelkezett össze az eredményhirdetésnél Ian-nal, ismerős helyzet volt számukra.
Az összetartó hazai finnes mezőny legnagyobb része versenyzőként vagy más szereplőként jó élményekkel távozott, a hiányzókat majd az itt volt külföldi versenyzők fogják jövőre rábeszélni.
|
| | Finn Masters Európa Kupa | | A HFA és a THE által szervezett verseny Tihanyban. A szélviszonyoktól függően a keleti vagy nyugati medencében.
Nevezési díj a Magyar Finnszövetség tagjainak 10.000 Forint. A tagsággal nem rendelkezőknek 100 Euro.
Nevezés szeptember 9-ig istvan.rutai@gmail.hu |
| | | Bajnokság kiírás | | A Magyar Bajnokság kiírása már letölthető a versenyek menüpont alatt. |
| | | Compass Vitorlás Napok | | Compass Vitorlás Napok - XII. Vásárhelyi Pál Vitorlás Emlékverseny
Versenykiírás
A MVSZ által a 2011. évre kiadott Általános Versenyutasítással együtt érvényes.
A verseny neve: Compass Vitorlás Napok - XII. Vásárhelyi Pál Vitorlás Emlékverseny
Versenyszabályok: A versenyen az ISAF RRS (2009-2012) versenyszabályai, az MVSZ által kiadott 201. évre érvényes versenyutasítás és a versenynaptár 2011. évi kiegészítő rendelkezései az érvényesek.
A verseny helye, ideje: Orfű, 2011. 08. 25-28.
A verseny rendezője: OVE
Felelős rendező: Rendeczki Lajos
Versenybíró: Fi János
Versenyorvos: Dr. Kádas Zsuzsanna
Nevezések: Előnevezés a www.vitorlasnapok.hu oldalon. Nevezés a helyszínen augusztus 26-án, 19:00-21:00 óra között és augusztus 27-én 08:00-09:30 óra között.
Helye: Orfű, Vitorlástelep
Díja: felnőtt: 4000 Ft/fő ifjúsági: 2000 Ft/fő
Ez már az MVSZ tagok kedvezményes díja.
Hajóosztályok: Finn, Finn masters, Kalóz, Laser, Optimist
Versenypálya:
A hirdetőtáblán közétettek szerint.
1. Háromszög alakú olimpiai pálya (1-es kódlobogó)
2. Virsli pálya (2-es kódlobogó)
Rajtidők: 2011.08.27-én 10.00-kor 1. futam. további futamok ráindítással.
Tervezett futamok száma: 6
Napi futam limit: 4
Rajtsorrend: A hirdetőtáblán közétettek szerint.
A verseny félbeszakítása: VIHAR ESETÉN minden hajó felelős személye (edzője) egyénileg viseli a verseny feladásának vagy folytatásának felelősségét.
Alkalmasság: Minden versenyzőnek érvényes orvosi engedéllyel kell rendelkeznie.
Óvás: Futam befejezése után 1 órán belül.
Óvási díj: 1000 Ft
Díjazás: Osztályonként az I. - III. helyezettek díjazásban részesülnek 6-nál kevesebb induló esetén az I. helyezett tiszteletdíjban részesül.
Díjkiosztó: Az utolsó futam befejezése után 1 órán belül.
Kártérítés kizárása: A versenyt rendező szervezet, testület illetve az azokban résztvevő személyek semmiféle felelősséggel nem tartoznak, a versenyen illetve az azon való részvétellel kapcsolatos vagy annak folyamán előforduló vagy okozott személyi sérülésekért - beleértve az esetleges elhalálozást is - és vagyoni károkért vagy károsodásokért. A versenyvezetőség nem vállal felelősséget sem a versenyzők, sem, a hajók versenyre való alkalmassága tekintetében sem. A versenyzők a nevezésükkel kijelentik, hogy a verseny szabályait és feltételeit elfogadják, és azoknak megfelelnek. Valamennyi résztvevő saját felelősségére vesz részt a versenyen.
Jó szelet - Versenyrendezőség
ÓVD A PÉCSI-TÓ TISZTASÁGÁT ÉS ERRE MÁSOKAT IS FIGYELMEZTESS !
|
|
|