A Finn 50 éve
1999-ben 50 éves lett a Finn. Több mint fél évszázadon át, ez az alaposan átgondolt egyszemélyes dingi felbecsülhetetlen befolyással volt a vitolázás világára, népszerű klubhajóként, Olimpiai legendaként és sok elsőrangú vitorlázó oktatójaként. A dingi, ami egy svéd kenutervező elméjében született, megérte korát.

A Finn a vitorlázó világnak az egyik túlélője. Túlélt 13 újraválasztást, mint Olimpiai hajóosztály és 50 év technikai fejlődést az 50-es évek fa testeitől, fa árbocaitól és pamut vitorláitól a 90-es évek műanyag testéig, carbon árbocaiig és kevlár vitorláiig. Éveken át hosszú kritikákat kapott, hogy nehéz megvitorlázni és drága a felkészülés vele, de mindig győzni tudott. És mindezek ellenére megerősítette helyzetét a világ első számú taktikai és technikai egyszemélyes vitorlásaként.

Elég történelemnek, hogy a Finn megtartotta olimpiai helyét 50 éven keresztül, mint minden négy évben,amikor az osztálynak le kell küzdenie kihívásokat olyan hajóosztűlyokkal szemben, akik úgygondolják, hogy ideje változtatni. De ha a Finn bizonyított valamit, akkor a változtatás kedvéért változtatni kevésbé tűnik jó ötletnek. A Finn még mindig ellátja a vitorlázó világot első kaliberű vitorlázókkal, akik nagyobb dolgokba mennek. Talán nincsen egybeesés, hogy a két  kormányos, aki elhozta az Amerika Kupát Amerikából mindketten Finn Olimpiai érmesek (John Bertrand AUS-Bronz 1976; Russel Coutts NZL-Arany 1984)

De a Finn sokkal több, mint az Olimpia, a tetőpont, amire sokan vágyakoznak, de kevesen érik el és csak a finnesek tudnak vele azonosulni és tudnak belőle tanulni. A Finn vitorlázása kézen fogva megy a karakter fejlődésével, kitartásával, szívósságával és kihívással, hogy valami nehezet csináljon nagyon jól. Sokaknak a Finn a tökéletes megtestesülése az ideális Olimpiai hajóosztálynak, ahol csak vitorlázták és ez az első olyan dingi, ami több mint fél évszázadig a világ vitolázó színpadán szórakoztatta a közönséget.

A kezdetek
Az egész 1948-ban kezdődött, amikor a Finn Vitorlás Szövetség az 1952-es helsinki-i olimpiára válogatta a hajóosztályokat. Mivel kevés megfelelő Skandináv dingi volt, kiírtak egy pályázatot az egyszemélyes dingire, amit legfőképp Skandináv versenyeken lehet használni, de az olimpiára is.

Egy svéd kenutervező, Rickard Sarby, benevezett egy tervet a pályázatra és ugyan nem választották be azonnal,de meghívták a próbafutamokra, mivel már épített egy prototípust. Számos próbafutam után 1950. május 15-én a Finn Vitorlás Szövetség elfogadta a hajót Olimpiai dingiként. Ez a hajó volt a Finn és egy Olimpiai legenda megszületett,

Az első Olimpia
Szóval, 1952-ben, Helsinkiben bemutatkozott a Finn és a következő években olyan nevek mint Paul Elvström, Willy Kuhweide, John Bertrand és Jochen Schumann bevitorlázták magukat a rekord könyvekbe. Elvström 4 Olimpiai aranyából 3-at Finnben nyert (a 4.-et Firefly-ban) teljesen uralva a mezőnyt 1952-ben, 1956-ban (Melbourne) és 1960-ban (Nápoly). Az első Finn ezüstöt a brit Charles Currey nyerte és az első bronzot a tervező Rickard Sarby.

A Nemzetközi Finn Osztályszövetség születése
Az 1952-es Olimpia után a Finn utáni érdeklődés csökkent, de az osztályt életben tartpták, mert 1953-ban újraválasztották az 1956os Olimpiára, Melbourne, Ausztráliába. A Finn feletti adminisztrációt az IYRU átvette 1955-ben, majd 1956-ban megtartották az első Finn Gold Cup (Finn világbajnokság)-ot Burnham-on-crouch-nál Miután F.G. Mitchellt a Royal Burnham Yacht Clubból rábeszélték, hogy rendezzenek egy Arany Kupát. Eddig a pillanatig nem volt igazi alapja a Nemzetközi Finn Osztálynak és úgy hisszük, hogy az egészet itt alapították. Ugyancsak 1956-ban Henri Leten megrendezte az osztály első AGM-ét az Európa bajnokságon és a Nemzetkpzi Finn Osztályszövetség megszületett. Ez az erős alapítás adta meg a lendületet a leendő növekedésre és fejlődésre.

1961-ben a nemzetközi Finn hírlevélnek a Finnfare-nek megjelent az első száma, amit az Egyesült Államokban adtak ki, összehozva a világ távoli sarkaiból az osztályt. Az összes követő évben a kiadások erősen jöttek és a világ számos részén kiadták és 1998-ban megünnepelték a 100. kiadást.

A szabályok meghatározása
Az első fa finnek fokozatosan átadták az utat a GRP (üvegszállal erősített műanyag) kutatóknak miután az IFA döntésére feloldották az építési anyagot 1961-ben. Sok vitorlázó azt hitte, hogy a fa hajóik már elavultak. Sőt, a varázslatosan gyors GRP hajón, ami 3. lett az 1961-es VB-n, találtak egy titkos ólomdarabot a héjon, ami a billegését javította, amikor a következő évben felmérték. Ekkor volt az, amikor Richard Creagh-Osborne átvette a Technikai bizottságának az elnőkségi székét és utasításokat kapott, hogy küszöbölje ki ezeket a problémákat. Azonban a fahajók 1964-ben visszatértek, amikor Hubert Raudaschl egy házi építésű testtel megnyerte a VB-t.

A szabályok növekvő szigárságával és változásaival, a hajók felmérése könnyebb lett kevesebb szabály manipulációval.
Talán a legnagyobb probléma, amin túl kellett jutni, az a súly eloszlás a testen. Hamar felfedezték, hogy a Finnek könnyű végekkel gyorsak voltak, mint bizonyított az ólom súlyával, a szabályokat meg lehetett kerülni.
Számos próbálkozás után, hogy kontrolálják a súlyeloszlást a hajóban, mint a hajóorr megmérése és megbillenteni
a hajót egy rúdon (ami sosem volt kielégítő), egy francia, Gilbert Lamboley készített egy inga tesztet. A hajót felakasztották és megmérték az idejét számos billegésének. Ez először mutatta meg a pontos eljárást a hajótest súlyeloszlásának megmérésén. Ezután, lehetséges volt, hogy felszabadítsák az építési eljárásokat és engedélyezzék a dupla feneket. A ’varázs Finn’ idejének vége. Ez a billenés teszt 1972-ben született és attól kezdve sok hajóosztálynak, a súlyelosztásnak ellenőrzésére ezt használják. Ebben, csakúgy, mint sok más dologban nem szokatlan, hogy a Finn mutatja az irányt.