Vannak emberek, akik a Balatonhoz tartoznak. Ha lemegyek a kikötőbe vagy vízre szállok, ott vannak valahol ők is. Nélkülük a tó sivár, a közeg idegen. Jelenlétük, vagy a tudat, hogy a közelben lehetnek, teszi a tájat, a kikötőt, a klubot otthonossá, ismerőssé.

Stubits Jánost azóta ismerem, amióta a Balatonra járok versenyezni. Én fiatal junior voltam, ő már a legendás „öregek”, a hatvanas-hetvenes évek válogatott menői közé tartozott. A röpke harminc év alatt szinte semmit nem változott. Augusztusban lett hetvenéves. Hiszi a piszi. Ma is az a csibészes tekintetű finnes, aki volt. Sokan nem is tudják, hogy legsikeresebb éveit az egyszemélyes olimpiai osztályban vitorlázta. Napjaink finnese általában termetes ember, míg Johnny 170 centi és 64 kiló. Ám ő így is jól elboldogult ellenfeleivel. Hol fifikával, hol mesterségesen növelt súllyal.
– Sosem voltam óriás, de amikor még faárbocokkal vitorláztunk, azokból jó puhákat lehetett csinálni. No meg rengeteg vizes pufajkát vettem fel. Ezt akkoriban még nem korlátozta szabály, mint ma. Huszonhárom aktív finnes évem alatt csak kétszer borultam. Egy alkalommal a földvári válogatóversenyen dőltem fel. Rengeteget voltam a vízben, mert kiesett a kormányom is. Utánaúsztam, elcsíptem és még a sodródó hajót is utolértem, de már nem tudtam visszamászni a dingibe. Utána megmértem magam, és ruhástul kilencvenöt kilót nyomtam.
– Amíg a klub az eredeti helyén működött, hűségesen a BKV Előrében vitorláztál.
– Hívtak máshová, például Dolesch Iván is a Spariba, hogy ott dolgozzam a műhelyben és versenyezzem, de nem mentem. Az északi part valahogy mindig jobban tetszett, mint a déli. Most már elvették, illetve eladták a telepünket. Oda ki a Hajógyárba, ahol most vagyunk, már nem járok. Mindegy, már nem zseníroz a dolog.
– Hogyan kezdted?
– 1947–49-ben fociztam – kölyökben még bajnokságot is nyertünk –, birkóztam, sífutottam a Beszkártnál. Dolgozott nálunk egy Mészáros nevű srác, ő mesélt, csábított Füredre. Izgalmasnak hangzott. 1949-ben léptem be először a telepre. Volt két kalóz, a Vörös Csillag Ötvenes cirkáló, az Azúr Európa 30-as, meg valamiképpen ott volt a Kishamis is. Ebből fejlesztette Kővári Karcsi a későbbi sikeres klubot.
1954-56-ban katona voltam, utána indult be igazán a vitorláséletem. 1957-ben kezdtem finnezni Schőmer András egy levetett hajójával. Tizenkét éven át voltam válogatott. Bajnokságot nem nyertem, egy alkalommal az utolsó futam befutójában nem akartam a szintén érkező csillaghajók közé beállni. Arrébb mentem, és ezért vesztettem néhány méterrel. 1980 után sztároztam, és edzősködtem is tíz éven át. Azóta ritkán ülök hajóba, de itt vagyok. Wossala Gyuri hajóit kezelem.
– Azért nem felejtetted el a lényeget! Júliusban Agárdon egy veteránversenyen négy futamban elverted a régi ellenfeleidet, az ötven-hatvan éves „tacskókat”.
– Nagyon jól ment a hajóm, és minden bejött, még erős szélben is. Jó érzés volt megverni a régi klubtársakat. Az első nap volt egy korai rajtom, este Schőmer már ünnepelt, de aztán másnap összejöttek a futamaim, és végül én nyertem.
– Vereteket is gyártottál, legendás a Stubi-féle széljelző.
– Eredeti szakmám szerint esztergályos vagyok. Ezt a vitorlázásban is hasznosítottam. Valóban, a széljelzőimet ma is sokan használják.
– Emlékszem, amikor kezdő finnesként külföldre utaztam, ott még pajzán rigmusokkal „nevelted” a fiatalokat. Aztán komoly apa és edző is lettél. Fiad, Dávid szintén tehetséges, eredményes vitorlázó.
– Kilencévesen kezdett vitorlázni, két évvel később már OP bajnokságot nyert Agárdon. Moly-bajnok is volt, amikor még létezett ez az osztály, aztán laserezett. Mostanában nagyhajós osztályokban nyert, tavaly is, idén is.
– Sokat foglalkoztál vele?
– Hajaj! Tíz éven át voltam az edzője. Őt fogtam a legkeményebben. Hasznára vált. Van egy lányom is, és általa két unokám. Dávidnak is született már gyereke.
– Mindig itt vagy a vízen, a víz mellett?
– Persze. Ezt szeretem. Ha meg befagy, akkor jégvitorlázom. Van már egy egész jó DN-em, karbonárboccal. Idén a fiam lett a bajnok. Jókat versenyzünk.
Ennyit beszélgettünk. Én rohantam, és neki is dolga volt. Nincs ideje hosszú körmondatokra, végeláthatatlan beszélgetésekre. Sebaj. Nem kell sokat koptatni a szánkat, akkor is tudom, hogy kit és mit szeret, mi a fontos neki. Várja a Balaton, a tennivalók. Jön-megy, itt van.
Számíthatunk rá. Általa is, vele teljes a kép, az életünk.

Ruják István - Hajó Magazin